Sokszor annyira arra figyelünk, ami még hiányzik az életünkből, hogy közben észre sem vesszük, mennyi mindenünk van már most. Új célokat tűzünk ki, tervezünk, fejlődni szeretnénk, és várjuk a következő állomást. Pedig időnként érdemes megállni, körülnézni, és egyszerűen hálát adni azért, ami jelenleg körülvesz minket.

A hála talán nem is azt jelenti, hogy mindennel elégedettnek kell lennünk, vagy hogy többé nem vágyhatunk semmi másra. Sokkal inkább annak felismerése, hogy miközben haladunk valami új felé, a jelenlegi életünkben is rengeteg érték lehet.

Különösen igaz ez az emberi kapcsolatainkra. Vannak emberek, akik olyan természetesen vannak jelen az életünkben, hogy egy idő után szinte magától értetődőnek vesszük őket. A családtagjainkat, a rokonainkat, a párunkat, a barátainkat vagy egyszerűen azokat, akikre mindig számíthatunk.

Pedig semmi sem magától értetődő.

Talán éppen azoknak kellene a legtöbbször kimondanunk, hogy fontosak számunkra, akikről azt gondoljuk, hogy ezt úgyis tudják. Azoknak kellene a legtöbb figyelmet adnunk, akikről biztosan tudjuk, hogy holnap is ott lesznek.

Mert amikor valakit vagy valamit túlságosan biztosra veszünk, könnyen megfeledkezhetünk az értékéről. Hozzászokunk a jelenlétéhez. Természetessé válik,

hogy van. És sajnos előfordul, hogy csak akkor értjük meg igazán, mennyit jelentett számunkra, amikor már nincs ott.

De mi lenne, ha nem várnánk meg ezt a pillanatot?

Mi lenne, ha már most értékelnénk azokat az embereket, akik mellettünk vannak? Ha időnként tudatosítanánk magunkban, milyen szerencsések vagyunk egy-egy kapcsolatért, közös pillanatért vagy akár egy egyszerű hétköznapi beszélgetésért?

A hála nem feltétlenül nagy gesztusokban jelenik meg. Sokszor egészen apró dolgokban él. Egy közösen elfogyasztott vacsorában, egy telefonhívásban, egy ölelésben vagy abban, hogy van valaki, akinek elmesélhetjük, milyen napunk volt.

Az életünk közben folyamatosan változik. Emberek érkeznek és távoznak, élethelyzetek kezdődnek és érnek véget. Szerencsések vagyunk, ha vannak olyan emberek, akik hosszú éveken, akár egy egész életen keresztül mellettünk maradnak.

De nem mindenki azért érkezik, hogy örökre velünk legyen.

Vannak emberek, akik csak átutazók az életünkben. Talán néhány évig, néhány hónapig vagy csak egy rövid időszakban kapcsolódunk egymáshoz. Adnak valamit, tanítanak valamit, vagy egyszerűen részesei lesznek egy fontos fejezetnek.

Amikor pedig ennek a fejezetnek vége, elválnak az útjaink.

Talán értük is lehetünk hálásak. Nem minden kapcsolat értékét az mutatja meg, hogy örökké tartott-e. Lehet, hogy valaki pontosan addig volt mellettünk, ameddig dolga volt az életünkben. Betöltötte a szerepét, adott valamit az utunkhoz, majd továbbment.

A hála segíthet úgy tekinteni ezekre a történetekre, hogy ne csak azt lássuk, ami elmúlt, hanem azt is, amit kaptunk általuk.

Ugyanez igaz az anyagi dolgokra is. Semmivel érkezünk erre a világra, és semmit nem viszünk magunkkal, amikor egyszer távozunk. Valójában nincs olyan tárgy, amely örökké a miénk lenne.

Egy ház, egy autó vagy bármilyen számunkra fontos tárgy elveszhet, megsérülhet vagy egyszerűen elhasználódhat. Ezeket persze sok esetben újra megteremthetjük. Éppen ezért talán nem maga a birtoklás a legfontosabb, hanem az, hogy tudjuk értékelni azt, ami egy adott időszakban megadatott nekünk.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne akarhatnánk többet az élettől.

Nincs semmi rossz abban, ha jobb munkára, nagyobb otthonra, több szabadságra vagy egy másfajta életre vágyunk. A fejlődés és a hála nem egymás ellentétei.

Lehetünk egyszerre hálásak azért, ahol most tartunk, és nyitottak arra, ami még előttünk áll.

Talán az egyik legszebb hozzáállás az élethez az, amikor azt tudjuk mondani: köszönöm mindazt, amim most van. Értékelem, szeretem és megbecsülöm, de közben nyitott vagyok arra is, amit még tartogat számomra az élet.

A hála így nem megállít bennünket, hanem biztos alapot ad a továbblépéshez.

Talán ezért szeretjük megőrizni az életünk fontos pillanatait is. Egy esküvő dátumát, egy gyermek születésének adatait, egy család történetét vagy egyszerűen azoknak az embereknek az emlékét, akik a legtöbbet jelentik számunkra.

Egy személyre szabott kép számomra ezért több egyszerű dekorációnál. Egy apró emlékeztető lehet arra, hogy kik azok, akikért hálásak vagyunk. Egy baba nevével és születési adataival készült kép egy új élet érkezését őrzi, egy családi alkotás pedig azokat az embereket helyezi a középpontba, akikből az otthon valódi jelentése megszületik.

Talán ezért is olyan különleges érzés arra gondolni, hogy az általam készített alkotások más családok otthonainak falaira kerülnek. Nem pusztán egy üres helyet töltenek ki a falon, hanem egy számukra fontos történetet, embert vagy életszakaszt őriznek.

Mert végül talán nem az számít igazán, mennyi mindent sikerült összegyűjtenünk az élet során. Sokkal inkább az, hogy észrevettük-e közben azt, ami értékes volt.

Megbecsültük-e az embereket, amíg mellettünk voltak. Megéltük-e a pillanatokat, amíg tartottak. Tudtunk-e örülni annak, amink volt, miközben bátran haladtunk tovább az új felé.

A hála talán éppen erre tanít: ne csak akkor ismerjük fel valaminek az értékét, amikor már elveszítettük.

Hanem most.

Amíg itt van.